Több online játékújság is lehozta a hírt, amelyben azt írják, hogy egy “tanulmány” szerint a Dark Souls a legstresszesebb videójáték ever. Sok újság úgy állította be, mintha komolyan vehető, jóminőségű tanulmány készült volna a témában. Nos, erről azért szó nincs.
A BonusFinder.com végzett néhány mérést, mindössze 14 játékoson. A BonusFinder nem egy tudományos kutatócsoport, és nem egy játéktudomány területén tevékenykedő kiadó, ahol az ezzel foglalkozó tudósok közzétehetnék publikációjukat. Ez egy online szerencsejátékkal foglalkozó oldal.
A tudományosnak semmiképp nem nevezhető tanulmány abból állt, hogy fogtak 14 játékost, akik több játékban is otthonosan mozogtak, majd megmérték az alap pulzusukat. Ezután fél órát töltöttek a játékban, és megmérték mennyit emelkedett a pulzusszámuk. A mérés során kiderült, hogy a Dark Souls 3 esetében mérték a legmagasabb pulzusszámot, volt olyan résztvevő, akinél 127BMP-es értéket mutattak, valamint a Super Mario Kart esetében mérték a legnagyobb emelkedést az alap pulzus számhoz képest.
Hogy ebből miként következik az, hogy a stresszes lenne egy adott játék nem igazán világos. Bár valóban megkülönböztetünk distresszt és eustresszt, (előbbi a “rossz” utóbbi a “jó”), a stresszről mindenkinek valami rossz jut eszébe, míg az eustresszet inkább éljük meg kellemes feldobottságnak, izgalomnak, izgatottságnak, ami valóban járhat szaporább szívveréssel, magasabb vérnyomással, megnövekedett adrenalin szinttel.
A probléma leginkább azzal van, hogy a tanulmány az áltudományos publikációk tipikus tüneteit mutatja: kevés a minta, szűk a játékfelhozatal, és inkább az anekdoták és mémek által alátámasztott közvélekedést erősíti, nem lehet tudni a pontos körülményeket (milyen eszközzel történt, volt-e bármi megkötés a résztvevőknél, hogy a mérés előtt mit ehettek, ihattak).

Sokszor látni azt, hogy áltudományos munkákat kapnak fel az újságok, mivel játék újságíróként nincs is rálátása arra, hogy milyennek kellene lennie egy tudományos igényű vizsgálatnak, ellenben kisszínes hírként bőven elfér az oldalon és a napi karakterszám is le van tudva.
A Dark Souls és a Super Mario Kart nem stresszes játékok, hanem izgalmasak, érdekesek, kihívásokkal teliek. Összekeverni a stresszest, az izgalommal elég nagy hiba.