Nehezebb-e a streamelés, mint a valódi munka?

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel!

Nemrég olvastam egy hírt, amely elgondolkodtatott. Daniel „Dafran” Francesca, aki professzionális e-sportolóként az Overwatch League kupában is játszott, és természetesen emellett streamelt is. Dafran előbb abbahagyta a streamelést, azért hogy munkagépekre tegyen le jogosítványt és fejébe vette, hogy elmegy földet művelni. Később az extra jogosítványának köszönhetően megkapott egy targoncás melót is. Ám kb 2 hétig bírta a heti 37 órás munkát, majd felmondott és visszatért a streameléshez. Állítása szerint a valódi munka sokkal nehezebb, mint streamelni.

Dafran inkább streamel, mint melózik

„Felmondtam a munkahelyemen. Két hétig voltam ott. Heti 37 órás munkával rendelkezni SOKKAL nehezebb, mint közvetíteni. Örülök, hogy kipróbáltam, már képes vagyok értékelni, hogy milyen jó dolgom van a közvetítéssel. Addig fogok közvetíteni, amíg nem tudok többé”.

Dafran az X-en közzétett bejegyzésében

Mint olyan, aki egy időben sokat streamelt és a feleségét is ezen tevékenység közben ismerte meg, úgy gondolom, hogy kifejtem a véleményemet erről.

“Menjél kapálni a fődre!”

"Menjél kapálni a fődre!"

A rövid válaszom az a bejegyzés címében feltett kérdésre, hogy az attól függ. Egy építőipari segédmunkás, vagy gyári munkás, pláne egy raktáros elég kemény fizikai melót végez, amihez tényleg kell kitartás, eltökéltség és állóképesség. Itt nem ritka a toxikus légkör, és a munkatársak élcelődése sem.

Testileg nagyon megterhelő tud lenni, így nem csoda, hogy nagy a lemorzsolódás ezekben a szakmákban. Dafran talán ott követett el hibát, hogy az eddig kényelmes “irodai” széket hirtelen váltotta át fizikai melóra. Aztán az első lebaszások, és beszólogatások hatására inkább úgy döntött, hogy hagyja a francba az egészet. Őszinte leszek: valahol meg tudom érteni.

Egyetemistaként én egy édességgyárban dolgoztam 1 hónapot. Nem volt vészesen nehéz a meló, de hajnal 3-kor kellett kelnem, hogy beérjek a reggeli műszak kezdésére és délután 2-kor úgy jöttem ki onnan, mint a mosott szar. Viccelődtünk is sokat azon ekkoriban, hogy haha, mások még csak most kelnek fel az előző esti buliból. 1 hónapig voltam ott, ezalatt elég sok kavarás volt a beosztással és az órabérrel is, így inkább megköszöntem a tapasztalatot és belevetettem magam a programozásba. A magic straw-ra azóta se bírok ránézni btw.

Na de vissza Dafranhoz! Valószínűleg, ha átkerült volna egy irodába, ahol mondjuk kreatív dolgokat kell kitalálni (pl marketing osztály) valószínűleg nem mondta volna ezt. Hiszen ez sokkal kisebb váltás lett volna, ahhoz képest, mint amit addig csinált.

Profin streamelni, nagy meló?

Profin streamelni, nagy meló?

Másfelől nézve, a streamelés is lehet nagyon megterhelő, és nehéz. Ez megint csak attól függ, hogy az ember mennyire veszi komolyan. A hobbi streamelés értelemszerűen hobbi. Tehát akkor csinálod, amikor szabadidőd és/vagy kedved van hozzá.

Ha viszont profin akarod tolni, akkor nem engedheted meg magadnak ezt a luxust. Fix időpontokban kiszámíthatóan, rendszeresen kell jelentkezned és mellette rengeteg tartalmat is kell generálnod. Érdemes foglalkozni a nézőiddel, más streamerekkel kell együttműködnöd (=networking).

Érdekesnek is kell lenned, valamilyen szinten. Lehet az személyiség, játékbeli skill, vagy bármilyen külső megjelenés…. Igen, itt most konkrétan a csöcsökre gondolok.

Teljesen mindegy hogy miben, de kiemelkedőnek kell lenned, sőt mi több mindig kell valami újdonságot behoznod, de úgy, hogy közben nem történik 180fokos fordulat a személyiségedben és/vagy a közvetített tartalmadban, nehogy elveszítsd a nehezen megszerzett követőtáborodat.

Eközben folyton dolgoznod kell a minőségen, hogy egyre jobb legyen és ne hangyafocit meg pixelkását nézzenek a nézőid, mert az elején még elnézik neked, de idővel már bizony megkövetelik a jobb minőséget.

Profin streamelni olyan, mint vállalkozni. Magadat kell eladnod, a “szolgáltatásodat” kell értékesítened, szórakoztatónak, érdekesnek kell lenned, hogy a veled egyidőben streamelők közül téged válasszanak inkább az emberek.

Profin streamelni pedig rengeteg lemondással jár, bármennyire is fura. Ott van például TanáÚr esete, aki egy időben abbahagyta a streamelést és nemrégiben tért vissza. Akkori búcsúvideójában elmondta, hogy úgy érzi, nagyon kimarad a családja életéből, és nem szeretné, hogy a gyereke azt lássa, hogy apa hazajön a melóból és bevonul egy szobába, ahol nem szabad őt zavarni. Elmondta, hogy volt olyan eset is, hogy születésnapot szervezett át a streamelés miatt. Én ezt nem tudnám megtenni, de mások megteszik, és ők viszik sokra.

Profin streamelni szerintem sokkal nehezebb, mint alkalmazottként dolgozni, de lényegében ugyanez elmondható lenne arra is, ha valaki egyéni vállalkozó lenne. Alkalmazottként – ideális esetben – elvégzed a munkát megkapod a pénzt. Nem neked kell foglalkozni anyagbeszerzéssel (ha csak nem ez épp a munkaköröd), vagy a számlákkal. Ha neked az a feladatod, hogy targoncával nagy dobozokat mozgatsz, akkor ha csak nem törsz össze valamit, akkor neked ennyivel kell foglalkozni.

Nem kell foglalkozni ügyfélszerzéssel és ügyfélmegtartással. Nem kell önfejlesztéssel foglalkozni, és nem kell azon agyalnod, hogy fuhh vajon most milyen tartalmat közvetítsek a nézőimnek.

Megéri az áldozatot?

Erre megint csak azt tudom mondani, hogy attól függ. Ha sikeres vagy a streamelésben, a munkádban, a vállalkozásodban, akkor minden áldozat megéri. Ha azonban nem sikerülnek a dolgok, keserű szájízzel hagyhatod magad mögött ezt a próbálkozást.

Hogyan legyek profi streamer?

Ha valaki mégis profi streamer szeretnél lenni, álljon itt néhány pontban összeszedve, hogy mi szükséges ennek eléréséhez szerintem.

  • Rendszeresség: alakíts ki menetrendet, amikor mindig ráérsz, és mindig tudsz streamelni. Ez lehet olyan felosztásban is, hogy kedd, szerda, csütörtök 17:00-22:00, vagy bármi. A lényeg a rendszeresség legyen. Lehetőleg kevés stream maradjon ki, és keveset késs.
  • Érdekesség: legyél érdekes! Akár abban, hogy jó a dumád, egy vicces karaktert alakítasz. Esetleg jó vagy egy játékban, vagy csak jól nézel ki. Ez felkelti a nézők érdeklődését.
  • Beszédkészség: a motyogást kevesen viselik el hosszútávon, ezért beszélj érthetően. Szerencsére ez fejleszthető.
  • Felszerelés és minőség: legyen jó géped, setupod, mikrofonod. A facecam nem mindenkinél elvárás, de ha már van akkor legyen jó minőségű. Használj greenscreent háttérnek vagy egy szépen berendezett hátteret! Használj főfényt és hangulatvilágítást is!
  • Munkamánia: ha profi streamer szeretnél lenni, és pénzt szeretnél keresni ezzel, akkor szó szerint nyomni kell a tartalomgyártást. Nem elég streamelni, érdemes kiemelni egy-egy jobb pillanatot és azt különböző platformokon megosztani. Ápold a kapcsolataidat a nézőkkel, más streamerekkel, és posztolj gyakran közösségi média felületeiden. Gyakorlatilag csak ezen járjon az eszed. Családi/baráti programok? Felejtsd el! Csak ezzel foglalkozz és semmi mással.

Ebből azért látszik szerintem, hogy a streamelést is lehet olyan szinten űzni, hogy a végén valaki már többet dolgozik, mint alkalmazottként. A profi streamelés sem csak abból tehát, hogy valaki leül a gép elé, és 4-5 órát játszik egy huzamban.

Én úgy gondolom, hogy minden munkának meg vannak a nehézségei, és egy hobbit is lehet már olyan profi szinten tolni, mint egy alkalmazotti munkát, és egy szellemi munka is lehet annyira megterhelő, mint egy fizikai munka.

Szerinted a streamelés vagy a munka nehezebb?


Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel!