Az AI egyik leglátványosabb hatása a játékfejlesztésre az, hogy brutálisan levitte a belépési küszöböt. Ma már olyan ember is el tud indulni egy játék elkészítésében, aki korábban nem értett egy engine-hez, nem tudott shadert írni, nem készített animációt, vagy egyszerűen nem akart éveket tölteni azzal, hogy minden technikai részletet megtanuljon. Ettől viszont előáll egy érdekes helyzet: ha egyre több ember képes játékot készíteni, önmagában az, hogy elkészült egy játék, egyre kevésbé lesz különleges.
Én webfejlesztői háttérrel kezdtem el Godotban dolgozni. A programozási és rendszertervezési tapasztalat sokat segített, az AI pedig még jobban felgyorsította az indulást. Nagyon hamar el lehet jutni odáig, hogy működik egy mechanika, van egy UI, lehet kattintani dolgokra, történik valami a képernyőn. Ez néhány éve még jóval nagyobb akadály lett volna.
A nehéz rész viszont nem itt kezdődik.
A nehéz rész az, amikor el kell dönteni, hogy az adott mechanika egyáltalán jó-e. Hogy érdemes-e megtartani. Hogy egy másik rendszerrel együtt nem válik-e túl bonyolulttá. Hogy a játékos érti-e, amit lát. Hogy egy pálya unalmas, túl hosszú vagy túl könnyű-e. Hogy egy kártya érdekes döntést ad-e, vagy csak egy újabb számot módosít. Ezekre az AI tud ötleteket adni, de a végső döntést nem tudja helyettem meghozni.
És talán pont ez válik egyre fontosabbá.
Ha mindenki ugyanazokat az eszközöket használja, ugyanazokat a modelleket kérdezi, ugyanazokat a tutorialokat nézi, akkor technikailag egyre könnyebb lesz elfogadható eredményt előállítani. Ettől viszont könnyen megszülethet rengeteg olyan játék is, amely rendben működik, jól néz ki, mégsem marad meg senkiben.
Itt jön be az ízlés és az egyéni nézőpont szerepe.
A játékfejlesztés furcsa szakma, mert egyszerre kell benne egy kicsit programozónak, designernek, UX-esnek, írónak, grafikusnak, hangmérnöknek és projektmenedzsernek lenni. Nem kell mindegyikhez magas szinten érteni, de valamilyen érzék kell ahhoz, hogy ezekből egy koherens egész álljon össze. Az egyik videó, amit nemrég néztem, ezt “balanced compositionként” fogalmazta meg: sok különböző elemet kell úgy összerakni, hogy együtt működjenek.
Szerintem ebben az AI nem elveszi a korábbi tapasztalat értékét, hanem inkább felerősíti.
Egy webfejlesztő másképp közelít egy játék UI-jához és rendszereihez. Egy zenész máshogy gondolkodik ritmusról és tempóról. Egy grafikus hamarabb észreveszi, ha valami vizuálisan nincs egyensúlyban. Egy író máshogy épít karaktereket vagy világot. Ezekből a háttértapasztalatokból alakul ki az a bizonyos ízlés, amit nem lehet egyszerűen egy prompttal bekapcsolni.
Az AI tehát valószínűleg egyre több ember számára teszi lehetővé, hogy játékot készítsen. Szerintem ez alapvetően jó dolog, de ettől még nem lesz minden játék érdekes.
Sőt, lehet, hogy pont az ellenkezője történik: amikor a technikai kivitelezés már nem akkora akadály, sokkal jobban látszik majd, kinek van saját ötlete, saját hangja és elég jó ítélőképessége ahhoz, hogy tudja, mit kell megtartani és mit kell kidobni.
Mert ha már mindenki képes játékot készíteni, akkor többé nem az lesz az érdekes, hogy sikerült-e elkészítened, hanem az, hogy miért pont a tiéddel akarjon valaki játszani.