Hogyan kapcsolódik össze a mozgólépcső, a mosógép és a mesterséges intelligencia?

Hogyan kapcsolódik össze a mozgólépcső, a mosógép és a mesterséges intelligencia?

Az utóbbi időben egyre több helyen olvashatjuk, hogy a mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT-hez hasonló nagy nyelvi modellek használata negatívan befolyásolhatja a gondolkodásunkat. A Bitport nemrégiben közölt egy cikket egy MIT-kutatásról, amelyben azt vizsgálták, hogyan hat az AI-chatbotok intenzív használata a kognitív képességeinkre. A kísérlet során a résztvevőket három csoportra

A junior fejlesztők jövője az AI kódoló asszisztensek korában

Van jövője a junior programozóknak az AI világában?

Bár korábban már írtam egy bejegyzést a programozói karrierbiztosításról és arról, hogyan maradhatunk versenyképesek az AI korszakában, az elsősorban azoknak szólt, akik már aktívan dolgoznak a szakmában. Most azonban szeretnék néhány tippet összegyűjteni kifejezetten pályakezdőknek, illetve azoknak, akik csak most fontolgatják, hogy belevágnak a programozói karrierbe.  Az elmúlt években a

A fejlesztők 58%-a mondana fel a munkahelyén a legacy kód miatt.

Megszöksz vagy megszoksz – a legacy kód ára

Ennek a bejegyzésnek az apropója egy nemrég olvasott cikk, amely szerint a programozók legnagyobb százalékban az elavult kódbázis (legacy code) miatt mondanak fel a munkahelyükön. A Storyblok által készített, friss 2025-ös felmérés szerint – amely 200 közép-, és nagyvállalati szoftverfejlesztő véleménye alapján készült el – a programozók 58%-a nyilatkozta azt,

Túlbonyolított fejlesztés, PHP, jQuery, Svelte, Angular, Vue, keretrendszer, frontend, backend, Laravel

Keretrendszerek csapdájában – Hogyan bonyolítjuk túl a fejlesztést?

A webfejlesztés világa az utóbbi években elképesztő tempóban változott. Míg korábban egy-egy dinamikus weboldal elkészítéséhez elég volt néhány sor PHP és egy kis JavaScript, ma már szinte elképzelhetetlen, hogy ne valamilyen keretrendszerre, csomagkezelőre vagy külső könyvtárra támaszkodjunk. Az új technológiák, mint az Angular, React, Vue vagy Svelte, illetve a folyamatosan

AI megerősítési torzítás

Az AI bólogató János-effektusa – Megerősítési torzítás veszélyei

Nemrég olvastam egy Medium-on megjelent cikket, amiben a szerző a mesterséges intelligencia egy másik veszélyére hívja fel a figyelmünket. Hajlamosak ugyanis minden ötletünket, véleményünket kritikátlanul támogatni és visszaigazolni. Ez a “bólogató János-effektus” könnyen megerősítési torzításhoz, azaz egyfajta digitális visszhangkamrához vezethet, amely torzíthatja a gondolkodásunkat és gátolhatja a fejlődésünket. De vajon

Hazudik-e az AI, vagy csak emberibb lett, mint gondolnánk?

Hazudik-e az AI, vagy csak emberibb lett, mint gondolnánk?

Ennek a blogbejegyzésnek az indítója az SG.hu-n megjelent “A mesterséges intelligencia­modellek tökélyre fejlesztették a mellébeszélést” című cikk volt. Ezt elolvasva felmerült bennem néhány kérdés, amit véleményem szerint, érdemes körbejárni, mielőtt ítéletet hozunk. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos egyik legnagyobb félelem és zavar ma az, hogy vajon mennyire bízhatunk meg abban, amit

Ami a netre felkerül az ott is marad?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy mégsem, vagy legalábbis nem eredeti formájában. Nagyjából Barbra Streisand esete óta tudjuk, hogy ami az Internetre felkerül, az ott is marad. Az elmúlt évek, évtizedek hírei és botrányai pedig csak erősítették ezt a már-már fundamentumnak tekinthető kijelentést. Ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a gránitszilárdságúnak

Nehezebb-e a streamelés, mint a valódi munka?

Nemrég olvastam egy hírt, amely elgondolkodtatott. Daniel „Dafran” Francesca, aki professzionális e-sportolóként az Overwatch League kupában is játszott, és természetesen emellett streamelt is. Dafran előbb abbahagyta a streamelést, azért hogy munkagépekre tegyen le jogosítványt és fejébe vette, hogy elmegy földet művelni. Később az extra jogosítványának köszönhetően megkapott egy targoncás melót

Hazugságokra építik az MI légvárait

Az utóbbi időben számos példa akadt arra, hogy talán mégsem kell annyira félnünk a munkánkat elvevő MI-től, mint amennyire azt próbálják elhitetni velünk. Elképzelhető ugyanis, hogy hazugságokra építik fel a mesterséges intelligencia jövőjét. 2025-re pedig kipukkadhat a mesterséges intelligencia lufi. “Hazudtunk reggel, éjjel meg este” Egyre több alkalommal buknak le