Így jársz ha felelőtlenül telepítesz WordPress bővítményeket

Tegnap szép kis kalamajkába kevertem magamat. Épp a Walking Dev első részének bejegyzését írtam, amikor kiírta az editor, hogy hoppá, úgy tűnik offline vagyunk. Rendben, gondoltam megszakadt az internet és játszhatom a dínós játékot. Viszont a többi oldal betöltött. Hmm.. Jó, hát akkor biztosan a tárhelyszolgáltatónál van gond, mert az

Túl jól sikerültek a Chromium Alapú Böngészők, bekeményít a Google

A Google még januárban jelentette be, hogy 2021. március 15-től korlátozza a Chromium engine alapú böngészők API hozzáférését, így sok plugin, alkalmazás és feature csak a Google Chrome-ban lesz elérhető. A változtatás olyan harmadikféltől származó böngészőket érint, amelyekbe a fejlesztők, a Google Chrome-ban is megtalálható funkciókat implementáltak, pl a Chrome

Ezeket a jelszavakat használják leggyakrabban

Elkészült a frissített, 2020-as toplista, azokból a jelszavakból, melyeket leggyakrabban használnak az emberek. Évről évre kiadásra kerül egy toplista, amelyben az adott évben nyilvánosságra került, kiszivárgott adatbázisokból gyűjtik össze a leggyakrabban használt jelszavakat a szakemberek. Talán nem meglepő módon a leggyakoribb még mindig az 123456, de a password is éppencsak

Icomoon – Csak azt használjuk fel, amit kell

Webfejlesztőként, ha szeretnénk kicsit feldobni a felhasználói felületet, akkor rögtön valamelyik népszerű ikongyűjteményhez nyúlunk, legyen az a FontAwesome, Material Icon vagy bármi egyéb. Hiszen rögtön egyértelműbb a felhasználó számára is, ha lát egy kuka ikont, vagy egy floppy lemezt, hogy azzal a gombbal mit is szeretnénk elérni; annyira univerzálisak ezek

Ingyen SSL LetsEncrypt használatával

Már egy ideje gondolkodtam, hogy http-ről https-re állítsam a blogomat, elvégre annyit papolok az IT biztonságról. 😀 Úgyhogy némi utánajárást követően, ma végre ez is megtörtént, és gondoltam leírom nektek hogyan tudtok ingyenes SSL tanúsítványt szerezni magatoknak. Mivel a tárhely nem saját szerveremen van, hanem egy tárhelyszolgáltatónál, a Tarhelypark Kft-nál

Mit adott nekünk eddig a COVID-19 koronavírus?

Most valószínűleg sokan otthon vannak, vagy otthonról dolgoznak, mint ahogy azt teszem jó magam is, esetleg a frontvonalban kénytelenek dolgozni (mentősök, rendőrök, orvosok, ápolók, tűzoltók), vagy a kereskedelemben próbálják az ellátási láncot életben tartani. Sok országból jönnek nyugtalanító hírek, halottakról és fertőzöttekről, már-már posztapokaliptikus életképekről. Ilyenkor nagyon nehéz a jó

MAGYAR NEMZETI DDOS

Március 18-án Orbán Viktor Facebook oldalán a délelőtti órákban bejelentette, hogy 15:00-tól élőben bejelentést fog tenni. Valószínűleg a stábot is meglepte az óriási érdeklődés. A miniszterelnök Facebook oldalára 120 000 új kedvelés érkezett, aztán ami a Facebook élőzés indításakor történt az felért egy nagyobbfajta DDOS támadással. Az élő közvetítés linkje,

Szállodai Kiberbiztonság

Csermák Szabolcs etikus hacker videója arról szól, hogy mennyire nem figyelnek oda a szállodák a kiberbiztonságra. Simán szkennelhető a hálózat, gyakran default jelszavak vannak a routereken, könnyedén elérhetőek a szállodai adminisztrációs felületek. Mivel egy hazai szállásfoglalással foglalkozó cégnél dolgozom, és érdekel is az IT-biztonság, ezért számomra különösen érdekes volt ez

Miért mennek tönkre most a HP SSD-k?

Most olvastam egy friss hírt az Androgeek-en, hogy bizonyos HP SSD-k pontosan 32 768 óra (3 év 270 nap és 8 óra ) működés után tönkremennek. A cikkben leírják, hogy a HP arra figyelmeztet, hogy bizonyos SSD típusok firmware-jét frissíteni kell, mivel azok ennyi használat után tönkremehetnek. Konkrétan az alábbi