A CES 2024-en bemutatott legfurább termékek

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel!

Ahogy várható volt, az idén január 9 és 12 között megrendezett CES kiállításon, minden is az AI-ról szólt. A tavalyi összefoglaló cikk után, újra belevetettem magam a legfurcsább, vagy elsőre furcsának tűnő termékötleteket tengerébe, és kihalásztam a legérdekesebbeket.

WeHead – Adjunk arcot a ChatGPT-nek

Rögtön egy visszatérővel kezdünk, ugyanis a WeHead-et ugyanaz a cég dobta össze, akik tavaly a WeFace-szel jelentek meg a CES-en. Akkor Benjivel a Random Generátor Podcast, 169. adásában ki is veséztük, és megállapítottuk, hogy erős túlzással, de olyannak tűnt az egész, mintha néhány nagyméretű okostelefon lett volna összeszigszalagozva gyorsba’-okosba’.

Idén a cég javított valamelyest a kinézeten, viszont nem lett kevésbé értelmetlen a találmánya. Tavaly azzal promózták az eszközüket, hogy a megbeszélésekre, távolról bejelentkezők arcát lehet megjeleníteni segítségével. Idén a ChatGTP-nek adtak arcot az eszközzel. Természetesen az arc maga is AI generált, és ránézve valami egészen furcsa érzés fogja el az embert. *uncanny valley intensifies*

Perfecta Grill – A tökéletes steak-ért bármit?

A SEERGRILLS startup hozta a Perfecta névre keresztelt grillsütőjét, amibe hogy, hogy nem, AI is került. Nem, nem a ChatGPT fogja megsütni a steak húst helyettünk. Arról van szó, hogy az eszközbe nekünk csak be kell helyezni a hússzeleteket, a masina pedig megállapítja a hús fajtáját, vastagságát, összetételét és kiszámolja a megfelelő sütési időt és hőmérsékletet.

Természetesen az eszközben van teljesen manuális mód is, amikor mi határozhatunk meg minden értéket, de akkor meg felvetődik a kérdés: tényleg megér $3500-t, ami kb ugyanazt tudja, mint egy jó tűzhely és serpenyő?

Swarovski AX Visio 10×32 – Tünde szemet mit lát, Legolas?

A Swarovski-t elsősorban ékszerekről ismerjük, de a jelek szerint a technológiai fejlesztésektől sem riadnak vissza. Az idei CES-en ugyanis bemutatták az MI-vel megtámogatott távcsövüket, ami megmondja, hogy éppen milyen madarat vagy egyéb állatot látsz.

Amatőr természetjáróknak még jópofa segítség lehetne az eszköz, de az ára az, ami szerintem elrettentő lesz: $4799 (~1,6millió Ft) került a cédulára. Inkább vegyetek ornitológiai könyveket, és akkor még marad pénz egy jó túrafelszerelésre is.

RCA Smart Bird Feeder – Nem tollas a hátam

Tavaly is volt okos madáretető, Bird Buddy néven. Akkor a legbicskanyitogatóbb az volt az egészben, hogy piszok drága volt az alap verzió is, és ha kiegészítőket akarsz venni hozzá, akkor a határ a csillagos ég. Nos, az RCA úgy látszik, hogy megoldotta olcsóbban, az Amazonon ugyanis $100-ért beszerezhető és szinte ugyanazt tudja, mint a Bird Buddy.

Flappie – Nem csak egy egyszerű macskaajtó

Ha már állatok, akkor erről is mindenképp szót kell ejteni. A “The Swiss” startup cég hozta el a Flappie nevű termékét a CES-re, ami egy figyelem, dobpergés, AI támogatott macskaajtó. Na most felmerülhet a kérdés, minek ebbe AI?

A Flappie segítségével ugyanis beállíthatjuk, hogy – amennyiben be vannak chipeltetve jószágaink – csak azokat az állatokat engedjük be, amelyek valóban a háztartásunk részei. Így elkerülhető az, hogy mondjuk egy megtermett mosómedve zsonglőrködje be magát a nappalinkba.

Ez még mind semmi! Hiszen ehhez nem is kellene AI a szerkezetbe. A Flappie ugyanis megakadályozza, hogy a cicánk, kutyánk halott állatot (egeret, madarat) hozzon a házba. Főleg a cicákra jellemző viselkedés, hogy hoznak a gazdának ajándékként halott állatokat, vagy csak azért, mert a kölykének tekintenek minket és szeretne rólunk gondoskodni.

Ez az aranyos gesztus, hamar kellemetlenné tud válni, ha gyakran megtörténik. Ezt felismerve a cég beépített egy éjjellátó kamerát, ami felismeri a cica szájában lógó tárgyat, és ha valamilyen nem élő zsákmánnyal szeretne meglepni minket négylábú barátunk, akkor nem fogja beengedi a házba.

Sajnos, ez is meghackelhető 🙁

Természetesen ez sem jelent 100% védelmet. Azt ugyanis az egyik társalapító is elismerte, hogy ha egy cica kellően okos, akkor rájöhet arra, hogy a macskaajtó előtt ledobja az egeret, bemászik, majd a nyitott macskaajtón keresztül egyszerűen felkapja a szájába az egeret és berohan vele.

A Flappie árcédulájára $399 került, illetve választható $199-os változat is, ekkor $8.90 havi előfizetésért cserébe üzemeltethető teljeskörűen a macskaajtó. Azt rögtön leszögezték, hogy ha valaki nem fizeti be a havidíjat, az alapfunkciók fognak működni, csak az extra szolgáltatások nem lesznek elérhetők.

PlantPetz – “She’s a maniac, maniac on the floor”

Az őrületből nem csak a kis állataink, de a szobanövényeink sem maradtak ki. A PlantPetz segítségével ugyanis a növényeinket elektromos impulzusok segítségével mozgásra bírhatjuk, így olyan mintha táncolnának. Természetesen zenét is tud lejátszani a szerkezet és a zene ritmusára tudja mozgatni a fikuszt.

A PlantPetz egyébként egy kaspót és egy szenzort foglal magába, előbbibe beleültetjük a növényünket, utóbbit pedig beszúrjuk a virágföldbe. Ha nem szeretnénk táncoltatni a növényünket, akkor természetesen használhatjuk okos virágcserépként is, hiszen jópofa, gurgulázó hangot ad ki, ha a növény szomjas, vagy tápanyaghiányban szenved.

A kis kaspó ára $40, míg a nagy $60-ba kerül.

Samsung Ballie – A kicsi AI gömböc

Talán a Samsung Ballie névre keresztelt szerkezete mutatja meg legjobban, hogy mennyire is az AI-ról szólt az idei CES, és hogy a cégek milyen kétségbeesett módon próbáltak mindenbe AI-t tenni. A Samsung kihozta a saját háziasszisztensének a prototípusát, amit Ballie névre kereszteltek. Ez a kis gömböc képes mindenhova követni téged a házon belül, képes vezérelni a Samsung okos otthon eszközeit, a projektor segítségével vizuális tartalmakat képes megjeleníteni, és nyugodtan rábízhatjuk a háziállatunkat is. A Samsung sem megjelenési dátumot, sem árat nem közölt, de sokan ezt tartották a legfurcsább ketyerének a kiállításon.

🔞 Ohdoki Handy – “Szeresd a testem béjbi”

Nemcsak a klasszikus értelemben vett techcégek vettek részt a CES 2024 kiállításon, hanem olyan startupok is, amelyek egészen más területen próbálják véghez vinni a technikai forradalmat. Mivel a Telex egy egész cikket szentelt a szerkezetnek, ezért csak kiemelném a legfontosabbakat belőle.

Üdv a szextechforradalomban – hirdeti a honlapján a norvég Ohdoki cég, és nem is túloz: a Las Vegas-i CES techexpóra elhozta Handy névre keresztelt férfi maszturbátorát, ami percenként 600-szor húzogatja az arra vállalkozó hímtagját, az Oh! vibrátor pedig szonikus technológiát használ a teljesen testre szabott kényeztetésre.” – Telex

Az eszközt rögzíteni is lehet egy asztalhoz, hogy kéz nélkül legyen használható. A cég különböző alakú és dizájnú tokokat is kínál, az eszköz maga pedig összeköthető VR-szemüveggel, de akár egy sima Spotifyjal is, hogy az arra vállalkozó ritmusra élvezhesse a maszturbációt.

A Handy 200 dollárba (majdnem 70 ezer forintba) kerül, a hozzá való különböző pénisztokok ára 15-37 dollár (5-12 ezer forint) között mozog. Az Oh!-hoz most akciósan akár 75 dollárért (25 ezer forintért) is hozzá lehet jutni. Mindegyik eszközre egyéves a garancia.

Csodálom, hogy ebbe még nem tettek AI-t. Pedig egyre népszerűbbek a különböző AI alapú csevegő programok, és “barátnő” appok.


Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel!