Floppy lemezek

Ahol még mindig floppy lemezeket használnak

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel!

Nem is olyan rég volt hír arról, hogy Japán kihirdette, megnyerték a floppy lemezek elleni harcot, és sikerült szinte teljesen száműzni a kormányhivatalokból az elavult technológiát.

Most pedig a német hadsereg közölte, hogy a Brandenburg osztályú F123-as fregattoknál használt 8 inches floppy lemezeket szeretnék emulációs megoldással lecserélni valami modernebbre.

Kontextusba helyezve: a 8 inches floppyk annyira régiek, hogy többségünk valószínűleg sosem találkozott vele. Az általunk “nagy floppynak” nevezett lemez az 5.25 inches volt, míg a “kis floppy” volt a 3.5 inches klasszikus.

Balról jobbra: 8 inches, 5.25 inches és a klasszikus 3.5 inches floppy lemezek
Balról jobbra: 8 inches, 5.25 inches és a klasszikus 3.5 inches floppy lemezek

Ebből kifolyólag gondoltam érdekes lehet egy gyűjtés arról, hogy a már több, mint egy évtizede nem gyártott adathordozót hány helyen alkalmazzák még a világban.

Kritikus szoftverfrissítések floppy lemezről

A Boeing 747-400-as típusú repülőgépeit először 1988-ban mutatták be. 2020-ban kapott azonban nagyobb sajtó visszhangot, hogy a 28 naponta esedékes navigációs adatbázist még mindig floppy lemezekről frissítik be. Ez érthető, hiszen maga a hardver meglehetősen régi. Nem lehet csak úgy a pendrive-t bedugni, vagy a netre csatlakozva egy központi szerverről letölteni a frissítést.

Floppy működtetésű sínpályák

San Francisco-ban található, a The San Francisco Municipal Transportation Agency (SFMTA), amely a városban található Muni Metro light rail (metró és villamos szerelemgyereke) rendszerét üzemelteti. Év elején egy ABC7 Bay Area News riportban az egyik alkalmazott mesélt arról, hogy három 5.25-ös floppy lemezt alkalmaznak a szerelvények vezérléséhez. Amikor egy kocsi belép a metrójáratba, a fedélzeti számítógépe csatlakozik az ATCS-hez, amely automata üzemmódban működteti. Az alagút elhagyásakor pedig, leválnak az ATCS-ről, és visszatérnek a kézi vezérléshez.

1998-ban amikor üzembe helyezték a rendszert, az SFMTA nagyon büszke volt arra, hogy elsők között alkalmaztak floppykat. Aztán 30 évvel később már azon kezdtek el gondolkodni, hogyan lehetne lecserélni az elavult hardvert.

A német vasúttársaság azonban nem aggódja túl a dolgot: ők még mindig a Windows 3.1 rendszerű vonatok karbantartására keresnek szakembert. Nyilvánvalóan itt sem a legújabb cloud megoldásokkal fog találkozni az ember.

Atomtitkok atombiztosan tárolva

Bár kicsit túlzok a címmel, de az amerikai hadseregnél egészen 2019-ig voltak használatban a Minuteman atomrakéták működtetéséhez floppy lemezek. Ekkor cserélték le a hidegháború alatt beüzemelt fegyverrendszer működését megbízható SSD-szerű meghajtókra. A váltással nem véletlenül nem sietett a hadsereg: a 8 inches floppy lemezek szerintük elég megbízhatónak bizonyultak, és már annyira elavultnak számítanak, hogy pont emiatt nem jelentenek biztonsági kockázatot. Nem csatlakoznak az Internethez, és nehéz a szállítói láncot érintő támadást végrehajtani.

Ruhát floppyról, embert pendrive-járól

A ruhaipar és úgy általában az ipar még minden bizonnyal számos helyen használja a floppy lemezeket gépek üzemeltetésére. Hiszen egy-egy minta vagy kisebb vezérlőszoftver bőven ráfér egy hajlékonylemezre. Ezekről ugyan pontos adatokat nem tudunk, de tudjuk, hogy odakint vannak, és napi használatban vannak.

Hogy tetszett a poszt?

Van bármi észrevételed?


Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel!