Mailhog - Email küldés localhostról Gmail nélkül

Mailhog – Hogyan küldjünk emailt localhost-ról Gmail nélkül?

Nemrég egy projektem kapcsán belefutottam egy olyan problémába, hogy a korábban használt Gmail-es, SMTP megoldás már nem működött. Némi kutakodás után kiderült, hogy ha a kétlépcsős azonosítás be van kapcsolva, akkor ez a beállítási lehetőség nem elérhető. Gondoltam semmi baj, akkor használom a tartalék Gmail fiókokat. Ekkor azonban megláttam, hogy

Bye Bye LastPass, Hello Bitwarden

A hétvégén rászántam magam, és letöröltem az eddig használt jelszómenedzseremet, a LastPass-t, mégpedig a sokak által használt Bitwarden-re. Erről az átállásról illetve az eddigi tapasztalataimról írnék röviden. Miért is váltottam? Mint ismeretes a LastPass 2021. márciusában az ingyenes szolgáltatásából kivette a több eszközös használatot. Míg korábban használhattad asztali gépről, a

A negatív megkülönböztetés ott üti fel a fejét, ahol a legkevésbé sem számítasz rá

Manapság a gendersemlegesség egy egészen forró téma, és sok törekvés van arra, hogy alapvetően ne érje embereket hátrányos megkülönböztetés a nemük miatt. Bár néha túltolják ezt is, mint a legtöbb ideológiát, de összességében az alapelvekkel egyet tudok érteni. Ugorjunk. Egy szép keddi reggelen az előző napi nem túl jól sikerült

Így jársz ha felelőtlenül telepítesz WordPress bővítményeket

Tegnap szép kis kalamajkába kevertem magamat. Épp a Walking Dev első részének bejegyzését írtam, amikor kiírta az editor, hogy hoppá, úgy tűnik offline vagyunk. Rendben, gondoltam megszakadt az internet és játszhatom a dínós játékot. Viszont a többi oldal betöltött. Hmm.. Jó, hát akkor biztosan a tárhelyszolgáltatónál van gond, mert az